Drágakövek
leírása
vissza 

Szerves eredetű drágakövek

Gagát

Bitumennel teleszivott barnaszén, mely megmunkálva, esztergályozva, igen szép fekete szinü, nagyon jól fényesíthető és igy csecsebecsékre, különösen pedig gyász-ékességekre nagyon keresett cikk. Különösen Franciaországban meg Angliában (Whitby) munkálják meg és jet v. jayet a neve. A G.-ot már az ó-korban is ismerték és feldolgozták. Gagas libiai folyó után nevezték el, mert annak mentén találták.

Elefántcsont

Az elefántcsont az indiai vagy afrikai elefánt agyaraiból, azaz specializált, fogzománcot nem, csak dentint tartalmazó metszőfogaiból nyert sárgásfehér színű, csekély átlátszóságú anyag. 

Az indiai elefántcsont csavarulatosabb, puhább, mint az afrikai, ezért ennek az értéke is kisebb. 

A legdrágább elefántcsont a Sziámból származó nehéz, vöröses színű, lágy és finom szemcséjű, áttetsző elefántcsont. A múltban először használati tárgyak anyaga volt, később egyre inkább dísztárgyak anyagává vált. 

Napjainkban a műanyagok kiszorították a használati tárgyak anyagai közül.

Borostyánkő

A borostyánkő a megkövesedett gyanta (fosszília) neve.
Legismertebb a Baltikumból származó formája a baltikumi vagy közönséges borostyánkő. A megkövesedett gyantának a legelterjedtebb és legismertebb baltikumi közönséges borostyánkő mellett több mint 50 fajtája ismert.
Egyik fontos változata a megkövesedett gyantának a Keleti-Kárpátokban talált Rumenite. Ez az Oligocén korból származó, megkövesedett gyanta lényegesen kevesebb borostyánsavat, és oxigént tartalmaz ezért sokkal keményebb, mint a baltikumi változat.
Érdekesség az Aykite, sárga, vagy vörhenyes megkövesedett gyanta az Ajka környéki krétakori (80-90 millió éves) rétegekből.
De jelentősebb mennyiségű megkövesedett gyantát találunk Szibéria különböző területein, Közép-Ázsiában, Libanonban, vagy Burma szigetén.
A baltikumi borostyánkő mellett a Dominikai Köztársaságban található miocénkori dominkai borostyánkő a legjelentősebb, mind mennyiségét, mind minőségét, és leginkább változatos színvilágát tekintve.Már az őskorban is kedvelt anyag volt. Számos nyakék, apró szobor és dísztárgy került elő. Valószínűleg fizettek is vele. Az ókori Egyiptomban, Hellászban és Rómában is széles körben felhasználták. Görög filozófusok már ekkor feltételezték, hogy a borostyánkő fosszilizálódott gyanta, ez azonban csak az újkorban bizonyosodott be. A középkorban a vele való kereskedelem elsorvadt, az abszolutizmus korában viszont az arisztokrácia a fényűzés egyik szimbólumának tekintette.
A borostyánkő kis fajsúlya miatt fennmarad a víz színén, a középkori halászok így gyűjtötték legkönnyebben. Éghető anyag, s ezzel az egyetlen éghető díszkő. Dörzsölésre statikus áramot vesz fel, s mivel a görögök elektronnak nevezték a borostyánkövet, innen ered az elektromosság szó.

Híres arról a tulajdonságáról, hogy kitűnő állapotban őrzi meg a még képlékeny állapotában beleragadt kisebb állatokat, elsősorban ízeltlábúakat. Ilyen állatzárványból eddig több mint 2600 fajt határoztak meg, növényzárványokból pedig következtetni tudnak a földtörténeti korok flórájára.

Gyöngy

A klasszikus gyöngysornak időtlen az eleganciája.
Írásos emlékek bizonyítják, hogy a gyöngyöt - évezredek óta - minden kultúrában nagyra értékelték. Az ógörögök azt hitték a gyöngyökről, hogy Afrodité örömkönnyei.
Mindannyian hallottunk már a Polinéz szigetekről származó gyöngyökről. Az Európaiak a XVII. században hódították meg ezt a területet és az addig fennmaradt emlékek arról tanúskodnak, hogy az ott élt bennszülöttek nem igazán foglalkoztak eme földi kinccsel. Bár használati tárgyakat készítettek az itt előforduló Pinctada margaritifera kagyló fajtákból. A magyarázata talán az lehet, hogy nem rendelkeztek fúróeszközzel.
Miután 1769-ben Cook kapitány felfedezte Tahitit, megindult a gyöngy- és kagylókereskedelem. Ezeken a szigetcsoportokon komolyabb harcok is dúltak a gyöngy okán. Eleinte még nem kellett olyan mélyre merülni a természet ezen ajándékáért, de később - ahogy fogyott a gyöngy -beljebb és lejjebb kellett hatolni. A bennszülöttek remek búvárok voltak és az elején bármiért szívesen elcserélték a gyöngyöket. Később a misszionáriusok megtanították nekik, hogy a "gyöngyüknek" komoly az értéke. A XIX. század derekára jócskán apadt a kagylóállomány. Nagy verseny alakult ki a kereskedők között. Ezek úgymond "felverték" a gyöngy értékét. Arról már nem is beszélve, hogy a korall-atollok alig emelkednek ki a vízből és nagyon erősek körülöttük az áramlatok. Több száz hajó legénysége vesztette életét egy-egy gyöngyhalászat során, emiatt.

1960 után a műanyag elterjedésével csökkent az igény a gyöngykagyló iránt, így annak halászása nem volt túl gazdaságos. Idősebb kagylókat, amelyek az igazán nagy gyöngyöket rejtették alig leltek, így a Francia Polinézián a fekete ajkú kagylóhalászatot be is tiltották.

Japánban, Burmán, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken már tenyésztettek gyöngyöket. 1905-ben Kokcohi Mikomoto alkalmazta először az eljárást, amivel kerek gyöngyöket hozott létre. 10 évvel utána az ő neve alatt szabadalmaztatták. 
Valójában a Francia Polinézián már 1884-ben megkezdődtek az első gyöngytenyésztési kísérletek, de sikertelenül záródtak és a komoly kutatás csak 1962-ben hozott igazi, sikeres eredményt. 1972-re a világ legnagyobb ékszer boltjaiban megjelentek a Tahiti tenyésztett gyöngyök.

A legismertebb a Pinctada fucata martensii (Japán, Kína), kereskedelmi nevén akoya és 2mm - 9 mm-ig terjed az átmérőjük. A vastaghéjú kagylók, mint a Pinctada margaritifera (Cook szigetcsoport északi részén) és a Pinctada maxima. (Ausztrália, Indonézia, Fülöp szigetektől egészen Burmáig) A maxima lehet ezüst- vagy arany ajkú és a benne létrejövő gyöngyök a Déltengeri gyöngyök (SSP). 

Ezek fehér vagy rózsaszín gyöngyházfényűek és 9mm-16 mm-ig terjed az átmérőjük. Tehát igen nagyok. A margaritiferaban pedig a Tahiti gyöngyök "lakoznak". Amik gyakran ezüst, arany, pávazöld, szivárvány és padlizsán színűek.

Egy jó gyöngy védjegye a csillogása. Továbbá mindegyik gyöngynek van egy bevonata (nacre), ami a gyöngy élettartamának a jele. Ez kálciumkarbonátból, víz és szerves anyagokból képződik(0,2mm-0,4mm). Ez adja azt a bizonyos fényt a gyöngynek.