Napkő

Rendesen azt az oligoklasz földpátot nevezik igy, mely a benne levő parányi hematit zárványoktól igen szépen, tüzesen csillog.

 Legszebb a vörös szinü, mely arany vagy ezüst szinekben csillog.

 Hasonlítván némiképen az avanturinhoz, avanturin-földpátnak is nevezik. 

Napkőnek mondják még a szépen csillogó korundot is.

A napkövet Mexikóváros főterén (El Zócalo) találták az egykori Tenochtitlan területén 1790-ben, építkezés közben. A kő eredetileg egy piramis mellett állt. Száz évvel kiásása után átszállították a mexikóvárosi Nemzeti Archeológiai Múzeumba. A bazaltból faragott korong ma is értékes forrásul szolgál az Azték írás és történelem további kutatásában.

A régészek a kőbe faragott hieroglifákat először egy naptár jeleinek fogták fel – innen a kő "Azték naptár" elnevezése. Évtizedekig tartó régészeti viták után, tudományos körökben ma már többnyire megegyeznek abban, hogy a monolit az Ötödik Nap szimbóluma; vagyis a korong tulajdonképpen a magukat mexikáknak nevező aztékok kozmikus világképét képviseli, és egyúttal a törzs sorsát is megjövendöli. Az aztékok szilárdan hitték, hogy öt világ, illetve Öt Nap (úgymint az égitest) létezik, amiből négy már letűnt: az elsőt a jaguárok falták fel, a másodikat nagy szélviharok dúlták szét, a harmadikat tűzeső, a negyediket árvíz pusztította el. A kő faragásának idején az ötödik világban éltek, vagyis a legvégsőben, amikor az Azték birodalom a jóslatok szerint szét fog hullani. A katasztrófát a napistennek bemutatott emberi véráldozatokkal próbálták elkerülni.

Átmérője 3.6 méter, vastagsága 1.22 méter, súlya megközelítően 24 tonna. Legkülső szélén, a körminta legalján két kígyó néz szembe egymással, farkuk a kör legfelső pontján ér össze. 

A kígyópár egy dátum szimbóluma: valószínűleg i.e. 1011-re utal, amikor az Aztékok szerint a világ létrejött. 

A korong közepéből a napisten, Tonatiuh dugja ki fejét, nyelve áldozati-kés alakú, karmai között egy-egy emberi szívet tart. Az istent négy szimbólikus jel veszi körül, jelentésük a már letűnt négy világ.